Ha egy olyan céges rendezvényt szeretnénk megszervezni, amelynek keretében a munkatársak kifejezetten egymásra tudnak hangolódni, főleg akkor, ha stratégiai feladatokat kell ellátni. A lézerharc pontosan egy ilyen program, hiszen a választott pályától függően kell azt eldönteni, hogy a csapat tagok pontosan milyen küldetésen vegyenek részt. Lehetőség van arra, hogy két csapat egymás ellen játsszon, de az is megoldható, hogy 1, vagy éppen 2 célszemélyre vadásszon az egész csapat. Általában különleges küldetésekre is van lehetőség, ennek általában az adott pálya ismeretében lehet neki fogni. Ha egy nagyobb csapat az, akit szeretnénk elfoglalni, akkor érdemes ezt előre jelezni a szervezőknek, hiszen arra is van lehetőség, hogy kitelepüljenek egy bizonyos helyszínre. Ez általában kicsit több szervezetést vesz igénybe, de ezekben az esetekben akár csapat vezetés is könnyedén megoldható. Ha pedig egy partnertalálkozón történik a csapat építés, akkor akár arra is van lehetőség, hogy a partnerekkel játszunk egy izgalmas menetet.