Törökország még mindig az egyik legkedveltebb úti célok közé tartoznak, ennek köszönhetően pedig az egész ország sokat vár a turizmustól. Ami minden esetben fontos, hogy alaposan térképezzük fel, hogy milyen lehetőségek azok, amelyek közül választhatunk, hiszen nem is gondolnánk, hogy mennyi minőségi nyaraló – és szálláshely az, ami a rendelkezésünkre áll. Mehetünk akár már májusban is, hiszen az éghajlat igen kedvező már ebben az időszakban is. Ha viszont főszezonban szeretnénk menni, amikor valóban tombol a kánikula, az sem probléma, hiszen a tenger ekkor már kellemes hőmérsékletű. Alanya szintén egy olyan helyiség, ahová akár még akkor is érdemes ellátogatni, ha már jártunk az ország más területein, hiszen annyira sok a látnivaló, hogy egy komolyabb körutazásra akár még több hetet is érdemes lehet rászánni. Amikor pedig úgy döntünk, hogy több alkalommal is vissza látogatunk az országba, menjünk mindig más területre, hiszen minden térségnek megvan a hangulata és persze az egyedisége is, éppen ezért a legszebb szállodákat is érdemes sorjában végig látogatni.