A család fontos pillanatait manapság már a telefonunkkal is könnyedén megörökíthetjük, azonban mit tehetünk annak érdekében, hogy ezek a képek ne merüljenek a feledés homályába? A fotóalbumokat manapság már inkább a vászonkép váltja fel, hiszen így nem kell a polcon pihennie azoknak a képeknek, amelyek valóban kedvesek számunkra. Ha több olyan sorozat is a rendelkezésünkre áll, amely mutatós és kedves, mindenképp érdemes azt a különleges megoldást választani, amelynek keretében több kisebb képet nyomtattatunk külön, majd ezeket kereteztetjük be. Ha ezt a megoldást választjuk, akkor mindenképp olyan felvételek legyenek nyomatok között, amelyek kisebb méretben is jól mutatnak. Ha sok kisebb képet teszünk egymás mellé, akkor viszont figyeljünk oda arra, hogy minden méret tökéletesen egyforma legyen, hiszen egymás mellé rakva csakis így fognak tökéletesen mutatni. A későbbiek során pedig nagyon jó lesz nézegetni a számunkra kedves emlékeket, valamint visszagondolni azokra az időszakokra, amikor a képek készültek.