A kisebb települések esetében sem lehetetlen már a nagyobb beruházások megkezdése. Ugyanis az Európai Uniós segítségeknek köszönhetően könnyedén megvalósulhatnak a közintézmények bővítési munkálatai, valamint akár egy új középület megépítése. Nagyon fontos, hogy a kivitelezés megkezdése előtt mindig legyünk tisztában azzal, hogy pontosan milyen követelményeknek kell megfelelnünk, hiszen hiába kaptunk meg egy bizonyos összegű támogatást, amennyiben nem teljesítünk az előírásoknak megfelelően, akkor egy utólagos ellenőrzés során akár még vissza is hívhatják a projektbe bele fektetett összeget. Mivel a projekt lezárását követően is szükséges lehet némi kommunikációs feladat ellátásra, így ezt is tartsuk észben. Az úgynevezett „D” típusú, emlékeztető tábla kihelyezése is igen fontos, hiszen ennek a kommunikációs eszköznek a projekt megvalósulását követően még jó pár évig kint kell lenni. Természetesen a tábla külsejét, méretét és arculati elemeit az arculati kézikönyv pontosan meghatározza.