Általában a piktogram típusú táblák pontosan azért fontosak, hogy minél több információt osszanak meg az emberekkel, minél rövidebb idő alatt. Többek között a menekülési utvonal tábla lényege is az, hogy baj esetén azonnal jelezni tudja az épületben lévők számára, hogy merre is van a kijárat. Az, hogy pontosan egy épület esetében mennyi vészkijáratot kell kialakítani, ez függ attól is, hogy maga az építmény pontosan mekkora. Különösképpen nagy hangsúlyt kell fektetni a bevásárlóközpontokra és különféle boltokra, hiszen ott olyan nagy mennyiségű ember tud egyszerre jelen lenni, amely veszélyes is lehet egy tűz, vagy éppen egyéb baj esetén. Amennyiben tehát az a feladatunk, hogy kijelöljük a menekülési útvonalakat, minden esetben vegyük figyelembe a törvényi rendelkezéseket is. Nagyon fontos, hogy ezek a táblák minden esetben jól látható helyen vannak, valamint vagy önállóan, vagy pedig hálózati egységről működtetve világítanak is. A táblákon mindig egy piktogram és egy nyíl van, amely jelzi számunkra a pontos irányt.