A családok számára a bankok rengeteg lehetőséget biztosítanak, éppen ezért érdemes végig gondolni, hogy milyen állami támogatásban részesülhetünk, amennyiben hitel felvétele mellett döntünk. A személyi kölcsön ilyenkor már nem jöhet szóba, hiszen akár nagyobb összegek is felvehetőek, amennyiben egy olyan konstrukciót választunk, amely a hitel mellett állami támogatást is biztosít számunkra. A szocpol manapság már nem csak akkor vehető igénybe, amennyiben új ingatlan vásárlása mellett döntünk, hanem akkor is, ha egy régebbi építésűt vásárolunk. Ez mellett azonban mindenképp fontos tény, hogy akár már lakás felújításra, vagy éppen bővítésre is megigényelhetjük ezt az állami támogatást. Ennek köszönhetően pedig nem kell vállalhatatlan törlesztő részletekbe hajszolni magunkat, valamint rövidebb idő alatt visszafizethetjük azt a pénzösszeget, amelyet felvettünk. Ami viszont fontos, hogy a vállalt időn belül mindenképp alapítsunk családod, hiszen ha nem így teszünk, akkor vissza kell majd fizetnünk a felvett támogatás összegét.