Nem csak a felnőttek, de a gyerekek számára is fontos lehet, hogy megfelelő óra legyen a kezükön, arról már nem is beszélve, hogy ha kis korban van órájuk a gyereknek, nagyobb korban már könnyedén vigyázni tudnak majd rá. A Casió óra típusok éppen ezért már nem csak a felnőttek számára készülnek, hanem a kisebb vevők, a gyermekek számára is, ennek köszönhetően pedig viszonylag alacsony áron juthatunk olyan minőségi termékhez, amelyre a gyermekünk vigyázni fog. A gyerekeknek szánt órák minden esetben színes kivitelben kaphatóak, akár fiúnak, akár pedig lánynak szeretnénk minőségi darabokat, könnyedén vásárolhatunk a boltokban, de akár még az interneten is. Ha pedig attól félünk, hogy ezek az órák hamar tönkre mennek, vagy éppen a gyermekünk hamar tönkre tenné, ne tegyük, hiszen ezek a darabok ugyanolyan ellenállóak, mint felnőtt társaik. Mivel pedig design szempontjából igen mutatósak, így a gyerekek kedvenc darabjai lehetnek akár több éven keresztül is. Nagyobb korban meg áttérhetnek a komolyabb darabokra, amelyek már nagyobb tudással rendelkeznek.