Budapest az EU kilencedik legnagyobb városa és mint az ekkora városoknál jellemző, jelentő gazdasági központ. A főváros inkább a szolgáltatások terén erős, de sokféle termelési folyamat is zajlik itt, ehhez pedig nélkülözhetetlen a gyors nemzetközi szállítmányozás Budapest gyárainak is. Különösen a gépgyártás és a gyógyszeripar rendelkezik nagyobb aránnyal az ipari termelésben, de sok kisebb terület is létezik. A cégek számára alapvető szükséglet a nemzetközi szállítmányozás, mivel a gyártáshoz nélkülözhetetlen alapanyagok és nyersanyagok szinte kizárólag Kínából érkezik. Nem ez az egyetlen szállítási útvonal, mivel a legyártott késztermékeket el kell juttatni a vásárlókhoz, Európa több pontjára, de vannak termékek, amelyek a világ több kontinensén jelen vannak. A gyors nemzetközi szállítmányozás Budapesten is a csomagolással és az előkészítéssel kezdődik, miután az összes gyártási folyamat befejeződött. Először a termékek kisebb logózott dobozokba kerülnek, amiben a végfelhasználók is talákoznak vele. Ezután kartondobozokba, a kartondobozok nagyobb göngyölegekbe, végül pedig megtelik egy teljes raklap, amit zsugorfóliával és pántokkal röhítenek, hogy az út során kisebb behatasok következtében ne mozduljanak el és ne sérüljön a szállítmány. A csomagolás befejeztével és a szállítast végző kamion érkezése utan a rakodás következik, ami a legtöbb esetben a telephelyen, targonca segítségével és anyagmozgató munkatárs közreműködésével történik. A gyors fuvarhoz elengedhetetlen a gyors és pontos rakodás, mivel a túl gyors rakodásnál könnyen sérülhetnek a raklapok, vagy az áru és ilyenkor a kapkodás végül nagy időkiesést okoz. Persze ez nem jelenti azt, hogy órákat lehet elszórakozni a rakodással, mert a gépjárművezetőnek is pontos ütemtervet kell követnie és meg van szabva a tervezett indulási idő, amitől csak indokolt esetben lehet eltérni. Ezután a rakománynak el kell jutnia a kijelölt útvonalon a megrendelőhöz, aki a saját telephelyén elvégzi a lerakodást, a korábbiakban a felrakodásnál már részletezettekhez hasonló módon. Utolsó lépésként a gyors nemzetközi szállítmányozás könyvelése és egyéb dokumentációinak kiállítása következik.